A Mátra Borozó, Budapest 1. kerület valódi időkapszula: falusi kiskocsma-hangulat a Vízivárosban, ahol a bort klasszikus tégelyből mérik, a fröccs szódával szisszen, a tévében régi filmek mennek, és minden mozdulatban ott a hetvenes–nyolcvanas évek derűje. A hely szíve a vendéglátós Gábor úr, aki személyes figyelemmel, anekdotákkal és nyugalommal teremt családias közeget.
A falatkák – zsíros kenyér, sült kolbász, melegszendvics – egyszerűek, de karakteresek, a borok meglepően tiszták és arányosak; a nosztalgia itt nem díszlet, hanem működő életforma. A közönség vegyes: törzsvendégek, kíváncsi járókelők és időnként turisták osztoznak a pár asztalon, beszélgetésre és hosszú délutánokra ideális ritmust diktálva.
Az élmény azonban nem hibátlan: a pici tér gyorsan megtelik, egyedül dolgozva a kiszolgálás olykor lassú és feledékeny, előfordulnak szervezetlenségből adódó tévedések. A patina helyenként rendetlenségbe csúszik, a higiéné ingadozó, kerekesszékkel a belépés nehézkes.
A legkeményebb kritika a modorra vonatkozik: akadtak fásult, sőt bántó hangnemű helyzetek, amelyek egyes vendégek estjét elrontották, és ritkán kirekesztő megnyilvánulásokról is beszámoltak. Árazásában barátságos marad, de a Mátra Borozó igazi értéke a hiteles, egyszemélyes vendéglátás – amely a maga tökéletlenségeivel együtt is ritka, emlékezetes budapesti élmény.